A művészi mélynyomás története

A művészi mélynyomás technikái olyan grafikai eljárások, melyeknél a festék a nyomóforma (dúc) mélyedéseiből kerül át a papírra. Ezeket az eljárásokat egytől-egyig európai műhelyekben fedezték fel, és a távol-keleti országokban (Japán, Kína) csak a XVIII. század végén, valószínűleg portugál hittérítők, és holland kereskedők közvetítésével került át.

A mélynyomásra jellemző, hogy a papír felületén enyhén kidomborodva ül a festék, és hogy a kazetták - azaz a nyomóforma ferdén megmunkált peremei - a nyomtatás során belenyomódnak a papírba, és ezáltal a kép körül jól látható plasztikus keret képződik.

Megmunkálás szempontja szerint két külön csoportba oszthatjuk a mélynyomás technikáit:

1. mechanikus eljárások (fémmetszetek)

Rajzunkat saját kezünk munkájával érjük el.
réz- és acélmetszetek, hidegtű, borzolás (mezzotinto), ritkább eljárás a pontozásos metszet, krétamodorú metszet, sajtolt vagy poncolt metszetek

2. maratott eljárások

Rajzunkat savak marófolyadékok használatával érjük el.
karcok, akvatinta, lágyalap, repesztés a klasszikus eljárások.
Ide tartozik még: foltmaratás, krétamodorú karcok, törékeny alapon készített karcok, lavírozott technikák, heliogravür.

Történeti áttekintés:

A fémmetszetek technikája a XV. század elején született meg Itália és németországi kézműves műhelyekben. Ezeknek az eljárásoknak a közvetlen elődje az úgynevezett niello technika

Aranyművesek, ötvösök, fegyverkovácsok által használt eljárásról van szó, mely különféle fémtárgyak díszítésére szolgál. Az arany-, ezüst-, rézlapra vésett minták rajzolatát bedörzsölték a fekete színű nigellummal: porrá tört ezüst, réz, ólom és kén keveréke. A felesleges fémport letörölték, majd a lapokat felhevítették - ezáltal a fémkeverék összeolvadt az alapul szolgáló fémmel. Felcsiszolás után a vonal sötétebb színével díszítette a tárgyat.

Az első nyomatokat is az ötvösműhelyekben dolgozó fémmetszők készítették, a nigellumot felcserélve fekete festékmasszával (korom és lenolajkence keveréke). A festékkel bedörzsölt fémvésetekről nedves papírra nyomkodták át a rajzolatot.

A kezdetben egyszerűbb képeket, ábrákat, néha figurákat tartalmazó lenyomatokat mintalapként őrizték meg. Később önálló lapokként, majd füzetekbe kötve forgalmazták egymás között.

GIORGIO VASARI (1511-1574) 1550-ben kiadott híressé vált könyvéből (A legkiválóbb festők, és építészek élete) tudjuk, hogy egy firenzei aranyműves, és nielloművész - TOM MASSO FINIQUERRA (1426-1464) - már 1450 körül sokszorosított képeket metszett fémlapokról.

A niello technika egyes tárgyai

Nyomdai ötvösmunkákról, templomi kegytárgyakról, ékszerekről készített vékony vonalú, tónusos, plasztikus hatású mintalapok voltak. A rajt ilyen fokú részletes kimunkálása a fametszet ekkor még nem volt képes.

Elterjedésének oka: A művészek hamar felismerték, hogy stílusbeli törekvéseik eredményeit, rajzait, festményeiket széles körben népszerűsíthetik a róluk készült nyomatokkal.

Az új techinka alkalmazása a XV. század közepén a rendkívül közkedvelt játékkártyákat és szentképeket is vonzóbbá tette a vékonyabb, pénztárcájú vásárlóközönség számára.

Ebben az időben (XV. század) a rézmetszés technikája Németországban is ismert volt már, az első datált rézmetszet is innen származik (Felső-Rajna vidék). Ennek az 1446-ban készült Krisztus ostorozása címet viselő metszetnek az alkotója ismeretlen művész.

A XV. század végéig Itália és Németország (a felső-németországi területek) Európa jelentős rézmetszőműhelyeket működtető központjai.

Itáliában a firenzei ANTONIO POLLAIULO (1432-1498), a padovai ANDREA MANTEGNA (1431-1506) emelte művészi rangra a rézmetszést. A bolognai és a római másolóműhely vezetője, a reproduktív grafikai első jelentős képviselője MARCANTONIO RAIMONDI (1480-1530) volt, aki úgyszólván tökélyre vitte a rézmetszés technikáját.

Raimondi további érdeme, hogy Raffaello rajzainak sokszorosításával és forgalmazásával nagymértékben járult hozzá az itáliai reneszánsz -- és ezen belül is a Raffaello-iskola - stílusának széles körű elterjedéséhez Európában. Róma és Bologna mellett Velencében is működött hasonló rézmetsző műhely. A velencei fa- és rézmetszők elsősorban Tiziano stílusában dolgoztak.

A német területeken az első rézmetsző műhelyek nevei munkacímük (Játékkártyák Mestere, Berlini Passio Mestere, Nürnbergi Passio Mestere stb.) vagy nevük kezdőbetűi, például: E.S.; A.G.; H.R.; T.W. mesterek.

Az első név szerint ismert német rézmetsző mester a Colmarban működő MARTIN SCHONGAUER (1445-1491) volt. Shogauer a XV. századi rézmetszés egyik legjelentősebb mestere, aki óriási hatással volt kortársaira, elsősorban Dürer grafikai munkáira. Bibliai történetekhez készített soraiban (Mária élete, Krisztus Passio) ötvözte az itáliai reneszánsz könnyedebb megoldásait hazája szigorúb stílusával. Két önálló lapjának: A Szent Antal Megkísértése és a Nagy Keresztvitel-nek hatalmas sikere volt, olyan alkotók használták mintának képeikhez, mint Raffaello, Dürer, Memling, sőt Michelangelo 1488-ban még festménymásolatot is készített a Szent Antal Megkísértésé-ről.

Albrecht Dürer (1471-1528)

Dürer a fametszés mellett a művészi rézmetszetekben is vitathatatlanul a grafika történetének talán legjelentősebb lapjait alkotta. Első itáliai tanulmányútján (1494-1495) Pollaioulo és Mantegna metszetei tettek mély benyomást rá -némelyik nyomatról metszetmásolatot is készített - a német példaképek közül pedig elsősorban Schongauer lapjait tanulmányozta.

1495 körül készítette első önálló rézmetszeteit, és az 1496-os évben már érett stílusú lapok kerültek ki mester keze alól (Szerelmi ajánlat, A séta, A tékozló fiú) és ekkor született meg az egyik fő művének: A Szent Jeromos szobájában című metszetének első vázlata.

A századforduló éveiben új probléma foglalkoztatta: az emberi alak harmonikus arányai, a tökéletes emberi test törvényszerűségei. Aránytanulmányai eredményeként alkotta híres rézmetszetét: az Ádám és Évá-t (1504).

Dürer valamennyi lapját szignálta, és 1503-tól kezdve datált is. Metszetei ekkor már Európa szerte híresek voltak: gyűjtötték és másolták munkáit.

1507-1514 között a morális tanulságok, elvont gondolatok, allegóriák megfogalmazásai foglalkoztatták. Ebből a korszakból származik egyetlen rézmetszet-sorozata: a Kiss Passió (16 lap) és számos önálló lap, mint például a Lovag a Halál és az Ördög, A Melankólia és Szent Jeromos a szobájában második ismertebb változata (1514)

Dürer munkamódszeréről érdemes megemlítenünk, hogy míg a fametszetek esetében többnyire csak közvetlenül a fára vázolt rajz az övé, addig fémmetszetei (rézmetszetek, olykor vas-maratás, néha hidegtű) lemezeinek megmunkálását teljes egészében a mester végezte.

Albrecht Dürer: Ádám és Éva

Albrecht Dürer: A lovag

A németalföldi grafika virágkora LUCA VAN LEYDEN (1494-1533) munkásságával vette kezdetét. Leyden legkorábbi rézmetszetei 1508-ból származnak, és mintegy 170 metszetet készített rövid élete alatt. Művészetére Dürer és Raimondi művei voltak hatással, azonban lapjain már korán megmutatkoztak a hagyományos megoldásokkal szemben álló, független törekvések is. Kompozíciói többnyire életképek, gazdag táji környezetbe helyezett bibliai jelenetek. A részletek kidolgozásában, a vonalak nagyfokú differenciáltságával, festői tónusfokozatok alkalmazásával Leyden igen kifinomult technikai színvonalat képviselt. Id. PIETER GRUEGHEL (1525-1569) elsősorban a tájképek mestere volt, műveit a természet alapján rajzolt vázlatainak felhasználásával készítette.

Hollandiában: HENDRIK GOLTZIUS (1558-1617); a flamand területen: BOETIUS BOLSWER (1586-1659); PAUL PONTIUS (1603-1658). Németországban: HANS BALDUNG GRIEN (1484-1531); HANS BURGKMAIR (1473-1531); Id. LUCAS CRANACH (1472-1553); ERHARD ALTDORFER (1480-1538) nevét kell megemlítenünk, mint a nagy mesterekkel egy korszakban működő kiváló művészeket.

A XVII. század elején a rézmetszet a reproduktív grafika szolgálatába állt, a műhelyek tömegtermelésre rendezkedtek be, és így nem tarthatták azt a színvonalat, amely az elmúlt évszázadot jellemezte. A legkiválóbb rézmetszők specializálódtak festmények másolására, sokszorosítására. Bár technikájuk virtuóz volt, a munka mechanikus jelleget öltött. A barokk kor egyik kiemelkedő festője, Rubens például képeinek, rajzainak sokszorosítására metszőműhelyt tartott fenn Antwerpenben, ahol egész sor kitűnően képzett rézmetsző foglalkozott.

Egyre inkább kettévált a rajzoló és a rézmetsző tevékenysége, kialakultak a nagy metsződinasztiák, amelyek kizárólag mások művei alapján készítettek metszeteket.

A XVII. század közepétől Franciaország vált a rézmetszés európai központjává. A mesterek nagyrész XVI Lajos szolgálatában dolgoztak mint királyi udvar megbecsült gravürjei (metszői). Allegorikus, bibliai ábrázolások mellett az udvari jelenetek szolgáltatták lapjaik legfőbb témáit.

A XVIII. és XIX. századot a műmásolás, a könyvillusztrációk, képtármetszetek, közhasznú ismereteket terjesztő nyomatok készítése jellemezte, a művészegyéniségek eltűntek, az új sokszorosítási eljárások (litográfia, fotó) a rézmetszetet kiszorították a nyomdából.

A technika nehézsége miatt századunk grafikusai közül is csak nagyon kevesen keresték (keresik) a művészi kifejezés sajátos formáját a rézmetszetben. Napjainkban főleg bankjegyek, bélyegek, értékpapírok nyomtatásához használják ezt a technikát.

Magyarországon a XVII. századtól ismertek az első rézmetszetek, rézmetszőműhelyek. A magyar mesterek ebben az időben főleg Hollandiában végezték tanulmányaikat és hazatérve iskolákat, műhelyeket alapítottak. Elmondhatjuk tehát, hogy a rézmetszet területén működő haza nyomdaalapítókat elsősorban a holland protestáns nyomdakultúra indította útnak.

A XVII. század végétől a legjelentősebb hazai nyomdák már a jezsuiták ellenreformációs bázisai voltak (Nagyszalonta, Pozsony). Ebben a korszakban a barokk szentképmetszés kiemelkedő mesterei: ZELLER SEBESTYÉN és BINDER JÁNOS FÜLÖP.

A XVIII. században a központ elsősorban Pest-Budára és Debrecenbe került át. Ezek a nyomdák a megnövekedett információéhségnek téve eleget, műmásolással, könyvdíszítéssel, és közhasznú ismeretek tömegtermelésével foglalkoztak.

A múlt századi művészekre főleg az angol és a francia rézmetszetek stílusa volt hatással, és csak XIX. század végén XX. század elején jelentek meg az igazi művészegyéniségek.

A kor kiemelkedő rézmetszői közül: ABA NOVÁK VILMOS (1894-1941), VARGA NÁNDOR GUSZTÁV (1889-1937) nevét kell kiemelnünk. Mindhárom tökéletes szakmai tudással rendelkező, iskolateremtő művészek voltak, akiknek hatása sokáig érződött a magyar grafika formanyelvében.

Binder Janos 1790 A Halászbástya, és a Mátyás-templom

Forrás: rézkarcfittnessz.hu

Zeller Sebestyén: Amade László

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka

A következő nagy mester, a brilliáns technikájú RÉKASSY CSABA (1937-1989) volt, akinek lapjain egy sajátos álomvilág, valamiféle magán mitológia jelent meg, a csak őrá jellemző fanyar humorral átitatva. Rékassy Csaba, Aba Novák Vilmos és Molnár C.Pál mellett Európa-szerte méltán elismert művész volt.

Rékassy Csaba rézmetszete

Forrás: www.rekassy.hu

Sajnos manapság csak néhány művész foglalkozik a rézmetszés klasszikus technikájával, és a mai grafikusok többsége a rézkarcot részesíti előnyben a művészi mélynyomás alkalmazásánál.

A következő művészek azon kevesek közé tartoznak, akik a fémmetszetek nagymúltú tradícióit folytatták: HORVÁTH ENDRE (1896-1954), és NAGY ZOLTÁN (1916-1989), a XX. század pénzjegymetszés kiválóságai voltak, valamint LÉGRÁDY SÁNDOR (1906.1987), mint bélyegmetszés korszakalkotó egyénisége. Napajinkban elsősorban VAGYÓCZKY KÁROLY és SZUNYOGHY ANDRÁS munkássága tartja életben a művészi fémmetszetek műfaját, míg fiatal eneráció egyik tehetséges képviselője JÁNVÁRY ZOLTÁN.