Lemezelőkészítés:

Denaturált szesszel alaposan letisztított lemezünkre alapozót viszünk fel. A lemezt felmelegítjük viaszkúp esetén olyan 80-120 fokig. Ez elektromos fűtőlapon vagy gázláng felett történhet. A felhevített lemezre a szilárd alapozót bőrhengerrel hordjuk fel, egyenletesen, vékony réteget képezve.

Kép forrása: eltorofulbright.blogspot.hu

A szilárd alapozó összetétele: 50 rész méhviasz, 15 rész masztix, 15 rész szíriai aszfalt (Rembrandt receptje)

Ha a szilárd alapozót kevés terpentinben oldjuk fel, folyékony alapot nyerünk, amit széles szőrecset segítségével vihetünk fel a lemezre. Ebben az esetben elegendő, ha a felhordás után melegítjük a lemezt, hogy szétterülhessen a viaszréteg.

Alapozhatunk híg lakkal is, melynek összetétele: 100 rész bitumenlakk, 10 rész gyanta, 25 rész méhviasz. Mindet felolvasztjuk, terpentinnel hígítjuk. Ebben az esetben is ecsettel hordjuk fel az alapot.

A legutóbbi eljárások mind sötét színűek, kivéve az elsőt, melynél a viaszkúpot használtuk a melegítő lapon megolvasztva, bőrhengerrel egyenletesen a lemezen szétterítettük. Ebben az esetben a lemezünkön áttetsző a fedőréteg. Ezért kormozógyertyával ajánlott bekormozni, hogy láthassuk a továbbiakban, hogy mit is karcoltunk a viaszba, nem utolsó sorban Kormozás során a az alap egybeolvad a korommal, és így savállóbbá válik. Ha a lemezen kormozás során matt felületek képződnek, ott a lemezt túlégettük. Ezeken a helyeken az alap elveszíti savval szembeni ellenállását, szóval ügyeljünk kormozás közben, hogy ne érjünk a lánggal túlságosan a lemezhez.

A karcolás eszközei:

A karcolásra bármilyen acéltű alkalmas, akár magunk is elkészíthetjük. Ahhoz, hogy eszközünk könnyedén szaladjon a lemezen, vonalaink ne veszítsenek lendületet - tehát, hogy a tű ne akadjon bele a fémbe, hegyét tompítani kell (ezt habkövön, vagy finom csiszolópapíron megtehetjük).

A rajz felkarcolása:

Vázlatoljuk külön papírra és ne feledjük, hogy a rajzunk tükörképét vigyük át a lemezre.Egy trükk: tükörből megfigyelhetjük olykor munkánkat.

Mivel mélynyomásos technika (illetve kémiai úton készített eljárás is egyben) maga a rézkarc, így egyértelműen azokat a részeket kapjuk vissza a papíron, melyeket a viaszba karcolunk.

Karcunk vonalai még a tollrajz finomságát is áttetszőségét is képesek felülmúlni, ezért tónusain vonalhálóit bátran sűrűsíthetjük, persze a távolság fontos, erre ügyeljünk, hogy mindenhol maradjon, hol kevés, hol több. Ha nem, tónus helyett foltokat kapunk a sav "átszökése" miatt. Az elhibázott részeket híg lakkal vagy folyékony alapozóval fedjük be, majd száradás után rajzolhatunk tovább.
A maratott vonalak, felületek gyengítésére háromélű vakarókést, sábert, acélsimítót használhatunk

A vonalas karc maratása

A savkezelés előtt lemezünk peremét (fazetta) és a hátoldalát saválló anyaggal (pl aszfalt vagy bitumenlakkla -kályhacsőlakk -, nitrolakkal, műanyag ragasztószalaggal - cellux - vonjuk be, ezzel meggátolva a sav munkáját.
Mivel kályhacsőlakk nem kapható, és megtapasztaltam, így merem ajánlani az alvázvédőt helyette. Enyhét hígítva teljesen tökéletes, bár némiképp lassabban szárad.

A vörösréz lemezek maratásához a salétromsav (HNO3) és a vasklorid (FeCl3) desztillált vízzel való oldata felel meg a leginkább
Amit én használok egy TN150 gyorsmarató oldat, mely szintén tartalmaz vas-kloridot, bár előre bekevert állapotban kapható, de teljesen megfelelő. Ezt áramkörök készítéséhez használják rézlemezre, de teljesen megfelel, mivel a cél ugyan az itt is.
A vas-klorid esetében a keverési arány 2:1, azaz 2 kg vas-kloridhoz 1 liter desztillált víz kell. A hevesebb hatású sav 3:1 arányú.

A két maróoldat (salétromsav és vas-klorid) tulajdonságai eltérőek. A vas-klorid jellemzően csak lefelé, míg a salétromsav oldalirányban is dolgozik, vonalak vastagságát csekély mértékben, de megvastagítja. Előnye viszont az, hogy 2-3-szor rövidebb idő alatt dolgozik, mint a vas-klorid. Szerény véleményem az, hogy érdemes türelemmel lenni, mert szépen és egyenletesen mélyít.

A vonalas karc maratásának alapelve: A maróoldatot saválló műanyag tálba öntjük, belehelyezzük a megkarcolt lemezt, majd a kívánt vonalmélységig maratjuk. Kivéve a tálból vízzel lemossuk. A hatóidő alatt érdemes madártollal frissíteni a lemezen elhelyezkedő savat, azaz a salakot elseperni a savban.
Én személy szerint nem szoktam tálba helyezni a lemezt. A lemezt egyik kezemmel (saválló gumikesztyűben) megfogom a másik kezemben egy ecsettel húzom folyamatosan rá a lemezre a savat, frissítve, kenegetve. Ettől függetlenül a lemez hátulját ugyan úgy lefedem, hogy a sav ne bántsa. Ennek az is az előnye, hogy nem kell annyi sav a folyamathoz, mint mikor tálba helyezzük.

Egy kis játék és tipp: 
Lemezünkkel játszhatunk olyan tekintetben, hogy kevésbé maratott (lágyabb tónusú) és mélyen maratott részeket képzünk. Ennek legegyszerűbb módszere, ha lemezünket megmaratjuk a savval, utána letisztítjuk vízzel, megszárítjuk (áttöröljük) és utána a lágyabb részeknek szánt karcokat híg aszfaltlakkal (vagy alvázvédővel) kifedjük. Száradni hagyjuk és az után újból megmaratjuk a lemezt, így a nem kifedett rész másodszori marása következtében erősebb tónust nyerünk, míg a kifedettnél lágyabbat.

Ahhoz, hogy munkánk sikeres legyen nem elegendő a szemünkre hivatkozni. Érdemes maratás előtt marópróbát végezni egy úgynevezett maratási táblázat elkészítésével. Egy kisebb lemezcsíkot lealapozunk, beosztásokat karcolunk rá akár vonalhálókkal, Ezeket a beosztásokat különböző időkkel maratjuk. Majd próbanyomással kiderítjük, hogy mely maratási idő a legmegfelelőbb a számunkra.